I. Bevezetés
Néhány éve speciális témát kutatok: a nők vezetésben elfoglalt
hátrányos helyzetét vizsgálom a férfidominált társadalmi
alrendszerekben. Ez a terület kissé elhanyagolt a mainstreaming
társadalmi diskurzusban: „Magyarországon változatlanul kevés
elemzést olvashatunk a nők vezetésben elfoglalt helyéről.” (Nagy,
2009, 52.). Ezért a témám abszolút aktuális.
A nők esélyegyenlőségének vizsgálatakor a
strukturális1 megközelítés
alapvető, mert a nemek közötti viszony problémája mindenek előtt
strukturális probléma. A hatalom központi eleme a nemek közötti
viszonynak; figyelemmel arra, hogy a férfi és a női ’nem’
„kapcsolata legjobban a köztük levő hatalmi egyensúllyal…”(Dunning,
2002, 141.), vagy éppen ezen hatalmi egyensúly hiányával
ábrázolható. Azt találtam, hogy a demokratikus társadalmakban, ahol
mára megvalósult a nők formális jogegyenlősége, ez nem eredményezte
a nők esélyegyenlőségét. Ki kell mondani: a társadalom felsővezetése
nem szól másról csak a hatalomról: „It seems, it is all about
power”.2 Egy-egy vezetői
tisztségért –modern – harc folyik. Az egyenlőtlenség ezen
strukturális formája – a nők hatalmi deficitje –, a vezetésben a női
esélyegyenlőtlenség fundamentuma. Tekintettel arra, hogy „soha nem
volt olyan társadalom, melyben a nők nagyobb hatalommal bírtak, mint
a férfiak” (Giddens, 2008, 363.). Munkám célja volt, hogy feltárjam
a tényeket, megértsem a folyamatokat, ezek összefüggéseit; mindazt,
ami akadályként játszik közre, a nők alárendelt, alulreprezentált
helyzetéhez, a különböző társadalmi alrendszerek – így magának az
egész társadalomnak – vezetésében. Azt láttam, hogy a nők hiánya a
döntéshozó pozíciókban, elődlegesen társadalmi okokra vezethető
vissza; azaz a női esélyegyenlőtlenség hátterében speciális
strukturális női akadályok (impedimentumok) állnak. Ezekről
általában nem beszélünk, noha egészen nyilvánvalóan itt élnek
köztünk. Mindezek miatt én nevesítettem és definiáltam az általam
feltárt legjellemzőbb női impedimentumokat; szám szerint ötöt.3
Jelen tanulmányban ezek közül egyet, az egyik ilyen speciális
női akadályt, a szinergiát szeretném bemutatni és a
társadalomtudományi diskurzusba bevezetni mint egy konceptuális új
kategóriát, melyet a háttérben zajló, látens társadalmi jelenség
definiálására kreáltam. Tudom, hogy a szinergia fogalma a
természettudományokban elfogadott jelentéssel bír. Azonban a célom
az új konceptuális kategóriával, a ‘szinergiával‘, a fogalom egy, az
eddig megszokottól eltérő értelmezés szerinti alkalmazása4
a társadalomtudományban. Azaz, a mögöttes társadalmi jelenség, a
maszkulin alrendszerek együtthatásának kézzel fogható, könnyen
értelmezhető és megjegyezhető definíciójakénti használata, mely
ugyanakkor pontosan tükrözi a ’szinergia’ eredeti, általános
értelmét is.
Kutatásomhoz egyaránt használtam kvantitatív és
kvalitatív technikákat. Alapmódszerem a kritikai hermeneutika5
volt, mely Wilhelm Dilthey óta már nemcsak a filozófia és a
teológia alapvető vizsgálati módszere, hanem valamennyi humán
tudományban használható kutatási eszköz. A strukturális
hermeneutikának nevezett, Alexander Smith-féle elméletmódszer
segített a struktúrák lényegének – értelmezés útján történő –
megragadásában. Elsősorban az érdekelt ugyanis, hogy a patriarchális
struktúrák miként befolyásolják a nők vezetői lehetőségeit,
esélyeit, azaz, – a funkciók révén is –, milyen kapcsolatban állnak
egymással a társadalom szerkezetének, szövetének összetevői.
II. Eredmények
Munkám során, a genderkutatás hagyományos rendje szerinti, a három
fő összetevő (nem, szervezet, társadalmi környezet [Nagy, 2013],
illetve ezek együttese a GOS6
mentén történő, értelmezési kereten túllépve – paradigmaváltásként
–, más utat jártam be. Álláspontom szerint, ha valóban komplexen
akarjuk megérteni a nők helyzetét, akkor a gondolkodás nem
szegmentálható a szokásos hármas tagolás szerint. Hiszen a
szimbolikus társadalmi térben minden mindennel összefügg; éles
határok pedig a különböző struktúrák, mintázatok, aktivitások mentén
nincsenek. Ez a komplexitás igényével fellépő felfogás nem teljesen
idegen a tudományban. Ismert hazai szervezetkutatók (például Jávor
István és Rozgonyi Tamás) a szervezet szót nem is használják, noha
könyvük „nem szól másról, mint arról: miképpen szövi át egymást a
hatalom, a kultúra, a szervezet és a konfliktus” (Farkas, 2006.
288.). A szervezetszintű elemzéstől magam többek között azért is
tekintettem el, mert a hagyományos „szervezetelméletek
gendervaksággal konstruáltak” (Wilson, 1996 In: Bendl, 2000, 388.).
Egyes szervezetkutatók maguk is úgy látják, itt az ideje új
kérdéseket feltenni. (Wilson 1996 In: Bendl, 2000).
Új kérdéseim arra irányultak, hogy a különböző
társadalmi alrendszerekben hogyan működik az a
strukturális-funkcionális mechanizmus, mely lényegében ma is
fenntartja a férfiuralmat. Új kérdéseimet a szűk szervezeti keretek
helyett tehát a szimbolikus társadalmi tér szintjei mentén tettem
fel. A szociológiában ez a megközelítés nem ismeretlen; előfordul,
hogy a – hatalmi relációk-funkciók működésében –, a „makro- és a
mikro megközelítés egybeesik” (Farkas, 2006, 288.). Az én
kutatásomban is ez volt az irányadó.
Szeretném, ha ez a paradigmaváltás (és a most
bemutatandó új konceptuális kategória, a szinergia) elfogadást
nyerne a társadalomtudományi diskurzusban, különösen a women/gender
studieshoz tartozó kérdések tanulmányozásakor.
II. 1. Female impedimentum:7
a szinergia
A szinergia per definitionem: valamennyi társadalmi alrendszer
(politika, gazdaság, tudomány, művészetek, sport stb.) vezetésében a
férfiak felülreprezentáltságából, a különböző szektorok vezetésében
jelenlévő férfidominanciából, annak egymást erősítő, ily módon is
konzerváló hatásából fakadó női hátrány.
A szinergia megértéséhez, működésének feltárásához
szükségesnek látszik, a fő társadalmi alrendszerek irányában történő
kitekintés. Ugyanis a két ’nem’ közti hatalmi egyensúly egyik
indikátora lehet, hogy milyen szerepet, lehetőséget, esélyt kapnak a
nők a különböző szektorokban vezetői pozíciókban.
Politika
A nők egyenjogúságának (a döntéshozatali pozíciókban elfoglalt
helyüknek) indikátoraként elsősorban a nők politikai aktivitását,
vezetői lehetőségeit szokták tekinteni, mert magas korrelációt mutat
a nők egyéb alrendszerek vezetésében elfoglalt helyével.
Hazánkban a parlamenti képviselők között a nők
száma, aránya a rendszerváltás után az
1. táblázatban láthatóan
alakult.8
Jól látható, hogy nők aránya a magyar parlamentben
többnyire 10% alatt mozog, ami igen kevés. Súlyos nemi
diszkriminációt tükröz. A politikai posztok szegregáltak maradtak.
Látható az is, hogy hazánkban, minden választási ciklusban –
lényegében pártoktól függetlenül – a nők igen erősen
alulreprezentáltak voltak a parlamenti döntéshozatalban. Ez
értelemszerűen kihat a törvényekre, melyek erősen maszkulin
jellegűek. Hazánk 2013-ban, 2014-ben is (miként korábban is mindig)
jelentősen elmaradt a politikus nők uniós átlagát jelentő, a 24%-os
női participációtól. 2015-ben az Európai Unió 28 tagállama közül
Magyarország, a 9,54%-s női parlamenti képviselői aránnyal
sereghajtónak számít. Az Interparlamentáris Unió összeállítása
szerint 2004-ben még a 65. helyen szerepeltünk a női politikusok
arányát bemutató világrangsorban, 2005-ben már csak a 100. helyen
álltunk, 2014-ben pedig már a 123. helyre estünk vissza.
A magyar közélet vonatkozásában a gender gap9
a politikai dimenzióban, a maga 0,057-es értékével, 2014-ben, a
világon a 117. helyre volt elegendő (Ilonszki, 2014, 43.).
Kutatás-fejlesztés
A nők alulreprezentált, egyenlőtlen helyzetét láthatjuk egy másik
társadalmi alrendszerben, a kutatás-fejlesztésben is. A kutatásnak
még mindig nagy a társadalmi presztízse, és bár mára már több nő
végez egyetemet, mint férfi, a kutatásban – a kutatás vezetésében –
szintén kevés a nő (reciprocitás). Az Európai Unióban az oktatásban
és kutatásban a diplomás nők száma 59%; tehát meghaladja a
férfiakét; ezzel szemben a nők aránya a szakmai előmenetel magasabb
fokain egyenletesen csökken; a doktorálandóknak csupán 33%- át
képviselik a nők, az egyetemi tanárokénak (üvegplafon) már csak
15%-át. Többek között a fentiekkel is összefügghet, hogy az EU-ban
is alig van az akadémikusok között nő: mindössze 11%. A
Nobel-díjasok közt is alulreprezentált a női nem: az összes díjazott
alig 3%-a nő; napjainkig tizenhat nő vehetett át Nobel-díjat.
A magyar tudományos közélet adatai hasonlóak
(1. ábra)
Míg az egyetemi végzettségűek körében több a nő,
addig a PhD-fokozatot megszerzők között már lényegesen kevesebben
vannak; egyetemi tanárnő (professzornő) valóban alig van, s az MTA
doktorai között a nők aránya éppen csak meghaladja a 10%-ot (Palasik
et al., 2008 In: Ilonszki, 2014, 46.).
Gazdaság
A gazdaságban az elitek ugyancsak erősen férfidomináltak. A Bruxinfó
2007-es adatai szerint: az Európai Unióban, a cégvezetésben, a
döntéshozó pozíciókban, az igazgatótanácsi tagok között 11%-os a nők
aránya; a vállalati vezérigazgatói posztok betöltőinek pedig alig
3%-a nő (a nemzeti TOP50 cég alapján, az összes döntéshozó %-ában,
az Unió átlagában).
A legfrissebb EU-s adatok, a 2015 januárjában
közzétett, az Európai Bizottság 2014-es, A nők és férfiak között
tapasztalható egyenlőség kérdéséről készített átfogó Jelentésében
találhatók; ebből mutatok be két aktuális adatsort.
Hiába több a képzett, a diplomás nő, hiába magas a
számuk, ez nem jelenik meg a döntéshozói pozíciókban, a nemek
arányában. 2013-ban, az Unióban „a frissen végzett egyetemi
diplomások 60%-a nő, jóllehet a nők továbbra is alulreprezentáltak a
gazdasági döntéshozatali pozíciókban” (EP 2013/C 251 E/01.
Állásfoglalás 24. pont).
Azt is láthatjuk a két szemközti grafikonból, hogy
hazánk bizony a női esélyegyenlőség mutatóit tekintve, az EU hátulsó
régióiban helyezkedik el. Ez egybevág egy hazai kutatás adataival:
„Magyarországon 2012-ben a felsőoktatásban tanulók 56%-a, a
(közép)vezető állásban lévők 40%-a, az igazgatótanácsi tagok 7%-a, a
tanácsok vezetőinek pedig 0%-a (!) volt nő” (Nagy, 2013, 55.).
Elmondható, hogy nincs olyan társadalmi alrendszer, ahol a nők
létszámukat legalább megközelítő (!) arányban kapnának helyet a
vezetésben, a döntéshozatali pozíciókban. A vezetői tisztségek
tekintetében megjelent a vertikális szegregáció és a
kontraszelekció; a magas státuszú szektorok/alrendszerek kapcsán a
horizontális szegregáció. Valamennyi társadalmi alrendszer
(politika, gazdaság, tudomány, művészetek, sport) vezetésében, a
férfiak felülreprezentáltak. (A szám- /tényadatok nem hazudnak.) Ez
pedig súlyos társadalmi deficit, miként az egyik Uniós állásfoglalás
is erre mutat rá: „a nők és a férfiak …döntéshozatalban való egyenlő
képviselete az emberi jogok és a társadalmi igazságosság kérdése […]
a nők tartós alulreprezentáltsága demokratikus deficitet képez.”
(2013/C 251 E/02 Állásfoglalás F. pont.)
II. 2. A szinergia működési mechanizmusa
A nők mint társadalmi csoport, mint a „legnagyobb kisebbség”
(Hacker, 1951) tagjai, súlyos társadalmitőke-deficittel küzdenek. A
társadalmi tőke egyik dimenziója a hatalom. A női
esélyegyenlőtlenség hátterében döntően a hatalom hiánya (lack of
power) áll. A hatalom az egyénnek vagy egy csoport tagjainak az
érdekérvényesítő képessége; az a képesség, hogy bizonyos célokat
elérjenek – pl. vezetővé váljanak –, a körülményeket a céljaiknak
megfelelően alakítsák (Giddens 2008). Egyes kutatók eredményei
szerint a férfiak patriarchális társadalmi struktúrák mentén
„…monopolizálták a hozzáférést és az ellenőrzést az élet alapvető
lehetőségeinek intézményes meghatározóihoz, különösen a gazdaság és
az állam területén” (Dunning, 2002, 141.). Erre mutat rá egy hazai
kutatás is, mely szerint a férfiak a nőkénél több hatalomforrást
ragadtak magukhoz a társadalmi szerepeiket és tevékenységeiket
kihasználva. A társadalmi élet – intézményesített – lehetőségeihez
való hozzáférés, férfiak részéről történő „monopolizálása” (Dunning,
2002) okán a különböző szektorok elitjeiben a férfiaknak mint
csoportnak meghatározó társadalmi – hatalmi – tőketöbblete lett. Azt
látjuk, hogy a hatalom folyamatosan további többlethatalmat –
társadalmi tőketöbbletet – keletkeztet a male dominant elitek
számára. Ezt a társadalmi-hatalmi tőketöbbletet kamatoztatják a
férfiak a vezetői pozíciók elnyeréséhez, megtartásához, végső soron
a férfiuralom (Bourdieu, 1990 idézi Hadas, 2002) fenntartásához. A
legjelentősebb női deficit tehát a hatalmi-kapcsolati tőke10
deficitjében van. Ugyanis ez alapozza meg, tartja fenn a nemek közti
egyenlőtlenséget. Elmondható tehát, hogy a hatalom az egyenlőtlenség
alapvető formája. A férfipatronáló rendszer (az old boy’s club11)
– férfijogú struktúrák és folyamatok mentén – (politika, jog,
patriarchális szervezeti kultúrák, lobbi stb.), hatalmi alapon,
markáns érdekek szerint szerveződik. Egy-egy konkrét vezetői posztra
a kiválasztási folyamat végső jelölői, választói, döntéshozói
jelentős többségükben férfiak, így „a hasonló a hasonlóhoz elve”
(Nagy 2013), alapján előbb választanak férfit, mint nőt, figyelemmel
a férfiak homológ kapcsolati hálóira is. Mindezekkel összefüggésben
a nőknek folyamatosan szembesülniük kell azzal, hogy – bármely
társadalmi alrendszerben – vezetőnek lenni nem pusztán, és nem
elsődlegesen szakmai tudás kérdése: „…egy nő … azonos adottságok
mellett is számíthat arra, hogy egy tekintélyes poszton férfit
részesítenek előnyben vele szemben…”. (Bourdieu, 1990 In: Hadas,
2002, 185.). A maszkulinitások az informális networkökön12
keresztül „…sok nőt […] tartanak távol a magas szintű
vezetői pozícióktól” (Claringbould – Knoppers, 2013, 169.). Mégpedig
a
|
|
bevált old boy club-szisztéma, a kapcsolati tőke
egyre erőteljesebb használatával: „…sokszor egyéb szempontok,
például a kapcsolatok határozzák meg a belépési és a feljebbjutási
lehetőségeket…” (Cheng et al., 2011 In: Ilonszki, 2014, 47.). Azt
látjuk, hogy a társadalmilag értékelt magas státuszú
presztízspozíciókba az old boy’s club, az in group tagjai „egyéb
szempontok” alapján választják meg a társadalmi alrendszerek
vezetőit. Ezek az egyéb szempontok nem mások, mint a maszkulin
networkök (old boy club) belső szelekciója. (Ilonszki, 2014). Egyes
kutatók szerint „a fontos pozíciókba13
való bekerülés nem a […] kiváló teljesítmények eredménye, hanem
megrögzült, elsősorban maszkulin networkök belső szelekcióján
alapul” (Ilonszki, 2014, 48.). Ennek nyomán, a vezetés felső
szintjein öröklődik a férfi homogenitás.
Az is szembetűnő, hogy igen gyakran ugyanazon
férfiakból álló elit „mozog” a különböző alrendszerek élén: ez a
jelenség, azaz a konkrét személyekben (ők kivétel nélkül mindig
férfiak) megjelenő átfedések az egyes szektorok vezetői között14
az utóbbi időkben vált egyre gyakoribbá. Újabb kutatások
kimutatták azt is, hogy a kapcsolati tőke (mint a társadalmi tőke
egyik eleme) a jövőben egyre jobban el fog terjedni: „…mert
szaporodnak azok az intézmények, amelyek a kapcsolati tőkét,
tőkeként alkalmazzák […]. A kapcsolatérzékenység kultúrájának
terjedése alkalmas közege az „újtőkék” felértékelődésének…” (Sik,
2006, 92.). Az „újtőkék” felértékelődése nyomán pedig a női nemi
(esély)egyenlőtlenség megerősödése várható.
A maszkulin networkök rejtett eljárásaikkal –
minden alrendszer vonatkozásában, a befolyásos pozíciókat illetően
–, „férfikvótát” (Nagy 2013) működtetnek, amely folyamatosan
biztosítja a kontraszelekciót, fenntartja az üvegplafont.
15A
„férfikvóta” azért kvóta, mert kvázi kötelező erővel hat. A
férfikvóta létét ismeri el és mutat rá annak működésére az alábbi
EU-s állásfoglalás is: „…ma gyakorlatilag a kvóták informális
rendszerét alkalmazzák, amelynek keretében a férfiakat részesítik
előnyben a nőkkel szemben, a férfiak pedig férfiakat választanak a
döntéshozatali pozíciókba…”. (2013/C 251 E/02 Állásfoglalás E.
pont.). Mások egyenesen a numerus clausus kifejezést használják a
kontraszelekció leírására. Egy néhány évvel korábbi, magyar kutatás
szerint: „…a társadalmi élet meghatározó területein – politika,
gazdaság, kultúra, tudomány –, egy kimondatlan, láthatatlan, de
eredményeiben mindkét fél számára nagyon is érzékelhető numerus
clausus érvényesül; a férfiak korlátozzák az általuk uralt
területekre bebocsátott nők arányát, és a belépést feltételhez
kötik” (Szalay, 1978 In: Acsády, 2011, 32.). A férfikvótát, a
numerus clausust működtető mechanizmusok mögött, ki kell mondani, a
hatalmi-kapcsolati tőke áll. Társadalmi méretekben üzemel a
protekcionizmus; folyik a kontraszelekció közös, hallgatólagos
társadalmi körtánca. A kontraszelekció egy működési zavar, azaz
diszfunkció, amikor a társadalom képtelen a megfelelő embereket a
megfelelő pozícióba juttatni. Témánk szempontjából ez azt jelenti,
hogy a nők egyáltalán nem, vagy csak kivételként juthatnak a
képességeiknek megfelelő vezetői szintekre. Könnyen belátható, hogy
mindez mennyire káros. Mindenki csak veszít. A társadalom, az
egyének egyaránt. A tehetséges, alkalmas nők – őket sújtja leginkább
– azért, mert értékeiket nem tudják kibontakoztatni, mert elbuknak
ebben az értelmetlen és egyenlőtlen küzdelemben, anélkül, hogy
egyáltalán elindulhattak volna a versenyen; a köz – beleértve a
férfiakat is – meg azért, mert a női értékek nem tudnak hasznosulni,
nem tudnak manifesztálódni. „volt, aki vesztett, nincs, aki győz”
(Szabó Lőrinc: Nyitnikék).
A nők a szinergia jelenségével szemben – legyenek
bár a legtehetségesebbek – önmagukban esélytelenek. Ebből logikusan
következik, (következne), hogy a nők számára kompenzáló/támogató
mechanizmusokra van szükség, hangsúlyozom, az esélyek kiegyenlítése
végett. Az egyik ilyen lehetne a női kvóta. Kutatások alapján úgy
tűnik, kvóta nélkül csak igen alacsony női részvételi arányt lehet
elérni a különböző társadalmi alrendszerek vezetői-döntéshozói
pozícióiban. Hazánkban a közelmúltban két kísérlet is történt a
kvótarendszer elindítására. 2007-ben a pártlisták vonatkozásában két
törvényjavaslat készült: az egyik a cipzárelv16
elfogadtatására, a másik a miniszterek esetében egyharmados női
arány tervezett bevezetésére vonatkozott. Azonban egyik javaslat sem
kapta meg a parlament többségi támogatását. Meg kell jegyezni, a női
kvótát sokszor még maguk a nők is ellenzik, mert ahhoz gyakran
sztereotip, elítélő társadalmi értékelés tartozik. (úgymint: a
tehetségtelennek mondott kvóta nők17).
Ugyanakkor egy hazai közvélemény-kutatás adatai szerint a lakosság
több mint fele (!) támogatna egy esetleges női kvótát. (TÁRKI In:
Ilonszki, 2014, 57.). Itt hívom fel a figyelmet arra is, hogy „…a
kvóta nem az érdemesek érdemtelenekkel való felváltásáról, hanem
éppen az érdemesek közötti esélyegyenlőség megteremtéséről szól.”
(Ilonszki, 2008, In: Ilonszki, 2014, 56.).
Egyes európai politikusok kvázi kopernikuszi
fordulatnak tartják a női kvótát: „…a női kvóta, a női választójog
bevezetése óta a legnagyobb jelentőségű lépés a nők egyenjogúsága
felé”.18 Összhangban a
korábbi EP19-iránymutatással,
melyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a „…választási kvóták
használata kedvező hatással van a nők képviseletére…”. (EP. 2013/ C
251/E 01. Állásfoglalás 32.).
III. Discussio
Minden jel arra mutat, hogy a patriarchátus ma is nehezen tudja
elfogadni, hogy nők töltsenek be csúcsvezetői pozíciót. (Nagy,
2013), ugyanis e téren mindennemű változás veszélyezteti a férfiak
további sikereit. Talán ezzel is függ össze, hogy a nők vezetői
marginalizációja, az arról való párbeszéd még mindig nem kap elég
hangsúlyt a társadalmi diskurzusban. Pedig a mindig szenzitív
nőkérdés napirenden tartása szükségszerű, mert a nők esélyei
napjaikban sem egyenlőek. Még a fejlettnek mondott demokráciákban
sem. Nem beszélve egyes, különösen is férfijogú kultúrákról,
régiókról, ahol ma is megkérdőjelezhetetlen a férfiak uralma és a
nők alávetettsége, ahol még a nők jogegyenlősége sem valósult meg a
valóságban, sőt súlyos hiátusokat szenved. Felhívom a figyelmet az
Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1988. novemberi Nyilatkozatában
tett aklimációjára: „a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek mind
jogilag, mind ténylegesen továbbra is fennállnak”.
A nőket – a demokráciákban is – sújtó nemi
akadályok közül az egyiket, a társadalmi alrendszerek együttes
hatását a szinergia metaforával jelenítettem meg. A „szinergiával”
definiált jelenség – mint speciális női impedimentum – felerősíti,
fenntartja a nők esélyegyenlőtlenségét. Ezt a felmutatott adatok
teljes mértékben igazolták. Látható, hogy hazánkban az elitek
különösen is erősen férfidomináltak. Az európai női vezetői
participációtól itthon jelentősen le vagyunk maradva. A szinergia
jól jelzi a különböző szektorok vezetésében jelen lévő
maszkulinitások, a férfidominancia egymást támogató erejét.
Struktúrában, funkcióban egyaránt. Sztereotípiák, feudális férfijogú
gyakorlatok, működések mentén van jelen a szinergia valamennyi
társadalmi alrendszerben. Felismerhető az is, hogy döntően ugyanaz a
férfiakból álló elit mozog a különböző alrendszerek között, a magas
jövedelmű hatalmi pozícióikban. Ezek az elitek egymás számára
átjárhatók, a kívülállók (az out group tagjai számára), akik döntően
nők, viszont zártak. A szinergia egymást erősítő hatásai
konzerválják a patriarchizmust, őrzik a male dominanciát a
szimbolikus társadalmi tér döntéshozói pozícióiban. Így a nők
előrelépésének, vezetői karrierjének speciális akadályát képezik; ez
egy súlyos demokratikus deficit.
Közismert, hogy a szüfrazsett-mozgalom csúcsán,
1914-ben Emmeline Pankhurst (1858– 1928) úgy foglalta össze
céljaikat, hogy ők azért harcolnak, hogy eljöjjön az idő, amikor egy
születendő kislány olyan egyenlő esélyekkel vág neki az életnek,
mint fivérei. Nos, – sajnálattal –, azt kell megállapítsam, hogy a
világon ez – tudniillik a nők számára az esélyek egyenlősége – száz
év elteltével sem valósult meg teljes körűen. Itt az idő, hogy a női
esélyegyenlőség (ahol még hiányzik, ott a jogegyenlőség is) végre
ténylegesen megvalósuljon. Ehhez tettekre van szükség. „Let’s be
clear, we don’t need another declaration, we need action!”20
Nőknek, férfiaknak együtt, közösen21
kell fellépniük, hogy az esélyek (a jogok) egyenlősége végre
minden nő számára mindennapi realitás lehessen.
A világ nem pazarolhatja tovább a nők tehetségét;
évszázadokon át ugyanis ez történt. Amennyiben a női vélemény, női
látásmód kimarad a világból, akkor valami nagyon fontos marad ki
(Dienes Valéria, 1968). A nőkben talán nagyobb a miniszteri22
attitűd, az igazi szolgálat szelleme, mely egyedül képes
előmozdítani a közjót. Ezért – álláspontom szerint – a nők
nélkülözhetetlenek a társadalom vezetésében. Éspedig nem mutatóban,
hanem arányaiknak megfelelő számban (paritás) volna szükség rájuk az
elitekben.
Egyes vélemények szerint a női értékek bevezetése,
előtérbe helyezése a szimbolikus társadalmi tér minden szintjén,
egyenesen a jövőnk létének záloga: „ha megvalósul a nők
egyenjogúsága, akkor túléljük a következő évszázadot” (G. Lerener
In: Boulad, 1997, 28.).
Kulcsszavak: a szinergia mint speciális női akadály, maszkulin és
férfidominált alrendszerek; maszkulin „networkök”, a nők hiánya a
vezetői/döntéshozói pozíciókban, női esélyegyenlőtlenség a vezetői
pozíciókban
IRODALOM
Acsády Judit (2011): A varázstalanító
emancipáció mítosza. •
WEBCÍM
Bendl, Regine (2000): Gendering
Organization Studies: A Guide to Reading Gender Subtexts in
Organizational Theories. •
WEBCÍM
Boulad, Henri S. J. (1997): A nők
szenvedése és küldetése. (ford. Forgó András) Márton Áron, Budapest.
Claringbould, Inge – Knoppers, Annelies
(2013): Understanding the Lack of Equity in Leadership Position in
(Sport) Organisation. In: Leisink, Peter – Boselie, P. – Bottenburg,
M. v. – Hasking, D. M. (eds.): Managing Social Issues: A Public
Values Perspective. Edward Elgar, Cheltenham, 162–179.
Dunning, Eric (2002): A sport mint
férfiaknak fenntartott terület: megjegyzések a férfi identitás
társadalmi gyökereirõl és változásairól. (Ford: Lengvári István).
Korall. 7–8, 140–154. •
WEBCÍM
Farkas János (2006): Jávor István:
Rozgonyi Tamás: Hatalom – konfliktus – kultúra. Közgazdasági Szemle.
LIII, március, 287–290. •
WEBCÍM
Giddens, Anthony (2008): Szociológia.
Osiris, Budapest
Hadas Miklós (2002): A libido academica
narcizmusa; Pierre Bourdieu: Férfiuralomról. Replika 47–48, június:
175–194. •
WEBCÍM
Ilonszki Gabriella (2014): Jó kormányzás
és a nemek egyenlősége: magyarországi helyzetjelentés. In: Juhász
Borbála: A nőtlen évek ára: A nők helyzetének közpolitikai elemzése
1989–2013. 29–58. •
WEBCÍM
Nagy Beáta (2013): Nők a vállalati
vezetőtestületekben és irányításban Magyarországon. Társadalmi Nemek
Tudománya – TNTeF. 3, 2, 52–63. •
WEBCÍM
Schadt Mária (2010): A nemek eltérő
lehetőségei a felsőoktatásban, kutatásban és ennek társadalmi
hatásai. •
WEBCÍM
Sik Endre (2006): Tőke-e kapcsolati tőke,
s ha igen, mennyiben nem? Szociológiai Szemle. 2, 72–95. •
WEBCÍM
Trenka Magdolna (2014): ’Ez egy furcsa
rendszer’ ; avagy a ’nem’-semleges’ jog, mint mítosz. Kaleidoscope.
9, 153–157. •
WEBCÍM
Várnagy Réka (2013): A nők
(alul)reprezentáltsága a magyar Országgyűlésben. •
WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 NB.: amikor
strukturális megközelítésről beszélek, egyszerre értem a
funkcionális elemeket és magukat a struktúrákat is.
<
2 „Úgy tűnik, [a
vezetésben] minden a hatalomról szól.” Ekként kommentelte egy olvasó
a nők vezetői esélyeit taglaló egyik cikket a Harward Business
Review hasábjain, 2013 szeptemberében.
<
3 További három
ilyen speciális női impedimentumot ismertető tanulmányom megjelenés
alatt áll.
<
4 Mára már több
ilyen interdiszciplináris fogalom nyert teret a tudományos
diskurzusban. Mint például a mémek, melyet mind a természet-, mind a
társadalomtudomány egyaránt – saját tartalommal – használ.
<
5 Hermeneuin =
kijelent, megvilágít (görög).
<
6 GOS – gender
organization system alapján, a nők korlátozott szervezeti
előrejutása egyszerre vezethető vissza nemükre, a szervezeti
kontextusra és a nagyobb társadalmi – intézményi rendszerre.
<
7 Női akadály
<
8 A forrástáblázat
kiegészítve a 2014-es választás adataival.
<
9 A genderrés
(gender gap) mutatót használja a szakirodalom 2006 óta. Ez a
mérőszám négy területen vizsgálja a nők és férfiak helyzetét a világ
országaiban. Ezek: a gazdasági lehetőségek, az oktatásban való
részvétel, az egészségügyi ellátás és a politikai pozíciók
birtoklása. (Ilonszki 2014.).
<
10 Meg kell
jegyezni – ahogy arra egyes kutatók rámutattak –, a nők általában a
klasszikus tőkében, azaz a pénztőkében sem vehetik fel a férfiakkal
a versenyt.
<
11 A kifejezést
David L. Collinson és Jeff Hearn 1996-ban (In: Claringbould –
Knoppers, 2013, 169.) használta először az informális (maszkulin)
háttérnetworkökre.
<
12 Jellemzően
csaknem mindig kizárólag férfiakból állnak ezek a networkök.
<
13 A szerző a
politikai alrendszer vonatkozásában jutott erre a következtetésre.
<
14 Gondoljunk csak
a politikai elit – férfi tagjainak – térfoglalására a
sportvezetésben; vagy a politikai-gazdasági elitben egyaránt
jelenlévő ugyanazon csúcsvezetők személyére.
<
15 Az ebben a
bekezdésben foglaltak – jelen tanulmány szerzőjének írásában –
részletesen tárgyalásra kerültek a Kaleidoscope Művelődés-,
Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat 2014/9-es számában (Trenka,
2014).
<
16 A nők és férfiak
váltakozva szerepelnek a pártlistákon.
<
17 Míg a női kvóta
ellenzői sokszor úgy vélik, hogy a női kvóta a tehetségtelen nők
pozícionálását (is) jelenti; addig a jelen tanulmányban is
bemutatott és a társadalmi méretekben üzemelő férfi kvótánál fel sem
merül az így tisztséget elnyert férfiak alkalmasságának a
megkérdőjelezése!
<
18 A fenti idézet
Heiko Maas, német SPD-s igazságügyi minisztertől származik, 2015
februárjából. Hasonlóan vélekedett Manuela Schwesig család-, idős-,
nő- és ifjúságügyi miniszter, amikor kijelentette a Német
Bundestagban: „A női kvóta bevezetése történelmi lépés”; 2015.
február 6-án, a női kvótáról történő szavazás előtti vitában.
<
19 Európai
Parlament
<
20 „Legyen világos,
elég volt a nyilatkozatokból, cselekvésre van szükség!” Androulla
Vassiliou, uniós biztos, 2013 decemberében.
<
21 Magam is Kopp
Máriával együtt vallom: alapvető cél, hogy ne állítsuk szembe a női
és a férfi érdekeket; ne állítsuk szembe egymással a két nemet.
<
22 Minisztráló =
szolgáló [latin].
<
|
|