Ebben a közleményben áttekintjük az atomenergetika mai fejlődési irányait és lehetőségeit a közeljövőre és középtávra vonatkozóan. Először néhány alapvető tényt idézünk fel, majd ezek segítségével elemezzük az atomenergetika mai helyzetét és fejlődési lehetőségeit.

Néhány alapvető tény

A maghasadáson alapuló mai energiatermelő reaktorokban egy nehéz mag neutronbefogással előidézett hasadásakor felszabaduló energiáját hasznosítjuk. Az energia legnagyobb részét (kb. 85%-át) a hasadási termékek viszik el kinetikus energia formájában, amiből az üzemanyagrudakban termikus energia (hő) keletkezik. A hűtőközeg vagy már a reaktortartályban (forralóvizes reaktorok), vagy egy szekunder körben (nyomottvizes, illetve gázhűtésű reaktorok) gőzt termel, amellyel turbinák és generátorok segítségével áramot fejlesztenek. A hűtőközeg, ami a mai reaktorok túlnyomó többségében víz, magas hőmérsékletű, és nyomás alatt áll.

A ma használatos reaktorokban az urán páratlan tömegszámú izotópját, az urán-235 magját hasítjuk lassú (termikus) neutronokkal (termikus hasadás, termikus reaktorok). Ugyanilyen módon hasznosíthatók a többi páratlan tömegszámú (és neutronszámú) magok, nevezetesen a Pu-239 és az U-233. Ezeket a magokat hívjuk hasadó magoknak. Ezek közül csak az U-235 fordul elő a természetben. A páros tömeg- (és neutron)számú magokat hívjuk hasítható, vagy termékeny, szaporítható magoknak. Ezeket csak gyors (1–1,5 MeV energiájú) neutronok képesek hasítani (gyors hasadás). Ezek közé tartozik az urán 238-as izotópja. Ezeket az izotópokat szokás szaporítható magoknak is hívni, mivel neutronbefogással páratlan tömegszámú, hasadó magokká alakulnak. A természetben található készletek majdnem kizárólag szaporítható izotópokból állnak: Th-232 és U-238. Ez utóbbi a természetes urán 99,3%-át teszi ki, a maradék 0,7% a hasadó U-235. Az uralkodó típusú könnyűvizes reaktorok üzemanyagában az U-235-tartalmát 3–5%-ra dúsítják.

Habár a hasadásban gyors (2–3 MeV energiájú) neutronok keletkeznek, amelyek képesek mind a hasadó, mind a szaporítható magokat hasítani, egy pusztán gyors hasadáson alapuló láncreakció nem lehetséges természetes urán üzemanyaggal. Ezeken az energiákon ugyanis a rugalmatlan szórás kb. négyszer valószínűbb, mint a hasadás. Egyetlen rugalmatlan ütközésben a neutron annyi energiát veszít, hogy a szaporítható magok hasadási küszöbértéke alá csökken, az ún. epitermikus energiatartományra, ahol a szaporítható magok neutronbefogási rezonanciái dominálnak. Az önfenntartó láncreakció csak úgy lehetséges, hogy egy lassítóanyag (moderátor) segítségével a neutronokat minél kevesebb rugalmas ütközéssel a rezonanciaterület alálassítjuk le. Alacsony energiákon az U-235 hasadási hatáskeresztmetszete dominál a többi reakció felett (1. ábra).

Szaporítás és transzmutáció

A szaporítás (tenyésztés) az a folyamat, amellyel hasítható (termékeny) magból neutronbefogással és az azt követő béta-bomlásokkal hasadó mag keletkezik. Az U-235 ilyen módon átalakul Pu-239, a Th-232 pedig U-233 magra. A folyamatot a 2. ábrán illusztráljuk.

2. ábra • Plutónium-239 és U-233 szaporítása

U-238, illetve Th-232-ből

Ahhoz, hogy fenntartsuk a láncreakciót, ugyanakkor hasadó magokat is szaporítsunk (szaporítóreaktor), nagyobb neutrontöbblet szükséges, mint amekkora az urán-235 termikus hasadásánál rendelkezésre áll, ahol is átlagosan 2,42 neutron keletkezik hasadásonként. Erre lehetőség a plutónium gyors hasadása, amelyben 3,2 neutron keletkezik hasadásonként. Az ilyen, kemény neutronspektrumú, jelentős mennyiségű plutóniumot tartalmazó reaktor a gyors szaporítóreaktor. Ilyen reaktorokban elvi lehetőség van ugyanannyi vagy több hasadóanyag termelésére szaporítható magokból, mint amennyit a reaktor elfogyaszt. Szaporítás Th-232-ből keletkező U-233 felhasználásával is lehetséges. A tórium-urán-233 szaporítóreaktor termikus neutronspektrummal is lehetséges. A hasadásonként átlagosan keletkező ún. prompt neutronok és késő neutron anyamagok számát az 1. táblázatban foglaljuk össze.

Másik lehetőség jelentős neutronfelesleggel előidézett szaporításra egy külső neutronforrás (általában egy gyorsítón alapuló neutrongenerátor) összecsatolása egy szubkritikus reaktorzónával (accelerator driven system – ADS). Habár ez a koncepció sok figyelmet kapott a 90-es években, ez mára erőteljesen lecsökkent, és a fejlesztés inkább a kritikus reaktorok ún. IV. generációjára koncentrálódik (a generációk fogalmát alább részletesebben tárgyaljuk).

Az üzemelés során a kiégett üzemanyagban keletkező hulladék (transzuránok) transzmutációja, más tulajdonságú izotópokba vagy magokba való konvertálása is hasonló alapokon történik, tehát egy szaporítható magból hasadó magba való átalakítás neutronbefogással történik.

Mind a szaporítás, mind a transzmutáció feldolgozást (reprocesszálást) igényel. Ahogy alább látni fogjuk, a szaporítás kérdése a negyedik generációs (Gen. IV) reaktorok segítségével oldható meg.

Kiégett üzemanyag

A hasadóreaktorok üzemeltetésénél felmerülő másik technikai probléma a magas aktivitású, hosszú felezési idejű izotópok keletkezése, amelyeknek a bioszférától való hosszú idejű elkülönítése speciális gondot okoz.

A kiégett üzemanyagban található radioaktív izotópok két csoportba oszthatók: hasadási termékek (fission products – FP) és transzuránok (TRU). A számottevő mennyiségben keletkező hasadási termékek viszonylag rövid felezési idejűek (kb. ötszáz év alatt csengenek le). A hosszú távú tárolás szempontjából nagyobb problémát jelentenek az ún. transzuránok. Ezek hosszú felezési idejűek, tehát kevésbé aktívak; kb. százezer évig tart, amíg aktivitásuk a természetes háttérsugárzás szintjére csökken (3. ábra), ám a már korábban említett transzmutációs technikával használható üzemanyaggá (hasadó magokká) alakíthatók. A tenyésztéssel analóg módon ezek gyors spektrumú reaktorokat igényelnek (Gen-IV).

A jelen helyzet

A világ 31 országában működő 438 reaktor a földi elektromos kapacitás 16%-át, Európa kapacitásának 28%-át szolgáltatja. A reaktorok túlnyomó többsége (60%) nyomottvizes, kb. 20%-uk forralóvizes. A maradék 20% nehézvizes vagy gázhűtésű, grafittal moderált stb. Jelenleg több mint hatvan új reaktor áll építés alatt, és további körülbelül száz reaktor van a tervezés stádiumában.

Előretekintés

A most ismert uránkészletek körülbelül 250 évig elégségesek a mai, ún. nyílt üzemanyagciklusú (once-through) reaktorokban, ha a jelenlegi szintű elektromosenergia-felhasználást tételezzük fel továbbra is. Gyors szaporítóreaktorokban, kizárólag plutónium reprocesszálásával (részlegesen zárt ciklus) 8–10 000 évig elegendőek. Teljes reprocesszálással (mindegyik transzurán izotóp kémiai szeparációjával, teljes zárt ciklus) 20–25 000 évig is kitartanak; ha tóriumot is használunk, illetve az óceánokban, mai technikával és uránárakkal gazdaságtalan kitermelésű uránkészleteket is kihasználva még hosszabb ideig, százezer év nagyságrendig is.

A nukleáris energetika fejlődési szakaszai

A már működő vagy tervezett jövőbeli reaktorokat konstrukciójuk szerint szokás generációkra osztani. Ez a felosztás természetesen nem egzakt, azonban hasznos a jellemzésre. Ezek szerint az első, „úttörő”, prototípus jellegű reaktorok, mint Enrico Fermi első reaktora, az 1948-ban épült Oak Ridge-i grafitreaktor (Clinton Pile vagy X10), de még a prototípus Shippingport kommerciálisan üzemelő teljesítményreaktor is az első generációt képezik (Marcus, 2010). Az ezek után épült, már nagy sorozatban gyártott reaktorok jelentik a második generációt. A ma működésben levő reaktorok, tehát a paksi reaktorok vagy az összes svéd reaktor is a második generációhoz tartoznak. A most kifejlesztés alatt álló, illetve már részben bevetett harmadik generáció is két részből áll: a III és a III+ generációból. Ezek ún. evolúciós konstrukciók, tehát ugyanúgy urán üzemanyaggal, forralóvízzel, valamint nyomott könnyű- vagy nehézvízzel moderált és hűtött, termikus spektrumú reaktorok, azonban fejlettebb konstrukciójuk miatt minden lényeges paraméterükben felülmúlják a második generációs reaktorokat. A Finnországban most épülő, illetve a Paksra tervezett két új blokk, a III+ generációhoz tartozik.

A negyedik generációs reaktorok (Gen-IV) ezzel szemben már revolúciós, forradalmian újszerű megoldásokat tartalmaznak: gyors neutronspektrum, többnyire olvadt fém vagy gáz hűtőanyaggal, vagy éppen olvadtsós állapotú üzemanyaggal, atmoszferikus nyomáson stb. Ezt a konstrukciót ún. passzív biztonság jellemzi, amennyiben üzemzavar, például áramkimaradás esetén operátorok beavatkozása nélkül is biztonságosan leállnak, és leállás után sem igényelnek külső beavatkozást a zónaolvadás elkerülésére. E reaktorok egyelőre a tervezés stádiumában vannak.

A harmadik és negyedik generációs reaktorokat alább részletesebben ismertetjük. A generációk fejlődését definíciókkal és példákkal a 4. ábra illusztrálja.

A nukleáris energia vitatott kérdései

A nukleáris energia termelése a kezdeti lelkesedés után erősen vitatott téma lett. A vita az atomenergetikára specifikusan jellemző, azonban más energiafajtákkal is összehasonlítható kérdések körül folyik. Az, hogy melyik kérdés van leginkább előtérben, időközönként változik. Reaktorbalesetek (Three Mile Island, Csernobil, Fukusima) után a reaktorbiztonság kapja a legnagyobb figyelmet. A közbeeső időkben a gazdaságosság fontos szempont, annak megítélése azonban függ az általános gazdasági helyzettől, politikai döntésektől (például specifikus kivetett adóktól) valamint a más energiahordozók hozzáférésétől, gazdaságosságától és elfogadottságától. Legolcsóbb a széntüzelés, de az környezetszennyező. Mindig aktuális kérdések a nyersanyagtartalékok (gazdaságosan kinyerhető uránkészletek), a nukleáris hulladékok tárolása (főként a kiégett üzemanyag-kazetták), valamint a proliferáció (nukleáris anyag illetéktelenekhez kerülése), biztonság (safeguard) és terrorista felhasználás lehetősége. A felmerülő/vitatott problémákat, valamint azok javasolt, illetve lehetséges megoldását a 2. táblázat illusztrálja.

Gen-III és III+ reaktorok

Ezek a reaktorok a jelenleg használatban levő reaktorok technológiáján alapulnak (termikus neutronspektrum, dúsított urán üzemanyag, könnyű- vagy nehézvíz moderátor), ám több szempontból jelentősen továbbfejlesztettek. Elsősorban a zónaolvadásos, radioaktív szennyezés atmoszférába való kiengedésére vezető balesetek (például Csernobil és Fukusima) valószínűségének teljesen elhanyagolható értékre csökkentése a fő előnyük. A főbb meghatározó tulajdonságok a második generációs erőművekhez hasonlítva a következők:

• Szignifikánsan alacsonyabb zónaolvadási valószínűség: passzív, inherens biztonság; többszintű, redundáns biztonsági rendszer

• Leállás után 72 órát kitart beavatkozás nélkül

• Az olvadt zóna benntartása a nyomástartályban (olvadtzóna-csapda)

• Erős külső behatásnak (földrengés, repülőgép) ellenáll

• Magasabb kiégés: jobb hasadóanyag-kihasználás, kevesebb hulladék

• Magasabb termikus hatásfok

• Jobb üzemelési kihasználtság, hosszabb élettartam (hatvan év)

• Egyszerűsített konstrukció, engedélyezés és üzemelés

Több cég fejlesztett ki ilyen típusú reaktorokat, a teljesség igénye nélküli lista:

• Areva: EPR, Atmea1, Kerena

• Westinghouse/Toshiba: AP1000, ABWR

• GE-Hitachi: ABWR, ESBWR, PRISM

• Candu: EC6

• KHNP: APR1400

• Mitsubishi: APWR

• Roszatom: AES-92, AES-2006, VVER-1200/V491, V508

• CNNC & CGN: ACPR1000, ACP1000

Egy példa Gen-III+ típusú reaktorra a francia Areva cég által szállított Európai Nyomottvizes Reaktor (EPR). Főbb jellemzői:

• Magas teljesítmény: 1600 MWe

• Hatvan év élettartam

• 37% termikus hatásfok

• Redundáns biztonsági rendszer (4´100%-os kapacitás) – részlegesen sokrétűsített (egymástól független rendszerek). A biztonság részben passzív, részben aktív rendszereken (elektromos motor, szivattyúk szelepek, vezérlés) alapul

• A zónaolvadás nem vezet a radioaktivitás kiengedésére, amit elsősorban az olvadtzóna-csapda biztosít

• Ellenáll terrorakcióknak, például repülőgép-becsapódásnak.

Jelenleg két EPR-reaktor áll építés alatt: egy Finnországban (Olkiluoto 3) és egy Franciaországban (Flamanville). Más országok (USA, Anglia) is tervezik a bevetését.

Egy másik, több helyen épülő Gen-III+ reaktortípus a Westinghouse AP1000 konstrukciója. Az USA-ban a VC Summer erőműnél (Dél-Karolina) két blokk, valamint a Vogtle erőműnél (Georgia) szintén két blokk áll építés alatt, míg Kínában a Sanmen és Haijang erőműveknél építenek összesen négy blokkot.

A paksi bővítésnél tervezett két új, az orosz Roszatom által szállítandó VVER-1200/V491 vagy V508-s blokkok is Gen-III+ típusúak, amelyek minden lényeges biztonsági és egyéb paraméterükben egyenértékűek a fenti két reaktortípussal. Ugyanezt a típust tervezik építeni Finnországban, a Pyhäjoki telephelyen (a 6. finn blokk). A következő két-három évtizedre most tervezett erőművek mind a Gen-III+ kategóriába tartoznak.

Kis és közepes reaktorok: ígéretes alternatíva

A többi energiatermelő rendszerrel szemben a konvencionális atomerőműveknél hátrányt jelent, hogy például egy 1200–1600 MW elektromos teljesítményű blokk nagyon nagy beruházás, jelentős alaptőkét igényel, ami csak hosszú ideig tartó használat után térül meg, és kezd nyereséget hozni. Ez kizáró ok lehet nukleáris energia bevezetésére tőkeszegény fejlődő országokban, de még fejlett országokban is, például Svédországban, ahol a kormány energiapolitikája nem mutat elég megbízható, hosszú idejű stabilitást. Emiatt, de sok más ok miatt is érdekes, új fejlődési irányt jelentenek az ún. kis- és közepes méretű reaktorok (Small and Medium Reactors – SMR). Ezek a reaktorok sokkal kisebb beruházást igényelnek, könnyebben gyárthatók, valamint telepíthetők távoli, nehezen hozzáférhető helyeken. Nem igényelnek már létező infrastruktúrát, tehát például kifejlesztett

elektromos hálózatot, vagy a friss és kiégett üzemanyag szállítására alkalmas úthálózatot (egyszeri töltéssel működnek).

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség definíciója szerint kis reaktornak számít az a blokk, amelynek elektromos teljesítménye nem haladja meg a 300 MW-ot, míg egy közepesnek nevezett reaktor elektromos teljesítménye 300-700 MW közötti. Egymagában ezzel a definícióval természetesen a most működő reaktorok majdnem fele SMR lenne. Ezek azonban nagy reaktorok kisméretű változatai. Az SMR-definícióba ugyanis speciális új konstrukciós megoldások is beleszámítanak, amelyek alapvetően különböznek a ma üzemben levő reaktoroktól. Ezek az újszerű megoldások képezik az SMR-ek előnyeinek jelentős részét, amelyeket az alábbiakban pontokba foglalva ismertetünk.

Konstrukció • A kis méret kompakt (integrális) konstrukció eredménye, illetve velejárója. Minden fontos, a mai reaktorokban a nyomástartályon kívül elhelyezett komponens itt a nyomástartályon belülre kerül, úgymint a keringetőszivattyúk, gőzfejlesztők (a nyomottvizes SMR-ben), nyomásszabályozó, szabályozórudak mozgató mechanizmusa stb. A kompakt SMR-ek összes komponense gyárban elkészíthető, majd a telephelyre szállítás után helyben összeszerelhető. A kis méret másik velejárója a kis környezeti behatás. Egy SMR könnyen elhelyezhető a föld alatt is, de a felszínen is kis területet igényel.

Biztonság • Egy SMR a hagyományosnál sokkal kevesebb aktív anyagot tartalmaz működés közben, emiatt jóval kisebbek az esetleges baleseti következmények. Az integrális konstrukció következtében hatékonyabb a radioaktív anyagok benntartása a nyomástartályban. Az SMR-ekben a zóna térfogatához képest viszonylag nagy mennyiségű hűtővíz van (a Three Mile Island balesetnél a zónaolvadás egyik oka a Babcock-Wilcox-konstrukció más reaktorokhoz képest kicsiny vízmennyisége volt). A benntartást elősegíti, hogy nincsenek nagy tápvízcsövek. Azzal, hogy a hőcserélő a zóna felett van, vészleállás, illetve áramkimaradás esetén biztosított a jobb természetes keringés. Leállás után a hulladékhő hatékonyabb eltávolítását elősegíti a kis térfogattal járó nagyobb felület/térfogat arány.

Üzemelési flexibilitás • SMR-eket, az említett okok miatt könnyű közelebb telepíteni az igényhez, kiépített infrastruktúra nélküli helyen is (sarkköri települések; hőforrás (process heat), például olajpala feldolgozásához vagy sótlanításhoz (édesvíz-előállítás)). Az SMR üzemeltetése kevesebb hűtővizet igényel, akár egy kis folyó mellé is telepíthető. Jobbak a teherkövetési tulajdonságai, így jobb hálózati stabilitást biztosítanak.

Gazdaságosság • A teljes beruházás jóval alacsonyabb összegű, mint a tradicionális erőműveknél. Kis méretben építhető, az igénynek megfelelően, moduláris rendszerben, ami lépésenként bővíthető. Hozzá kell tenni azonban, hogy teljes élettartamra számítva 1 kWh előállítása valamivel többe kerül, mint a mai nagyobb, „teljes léptékű” reaktorokban.

Számos reaktorgyártó vállalat tervez SMR típusú reaktort, amelyekből a főbb konstrukciók:

• IRIS (DoE-kezdeményezés, Westinghouse Electric fejlesztés)

• mPower (Babcock & Wilcox)

• WSMR (Westinghouse)

• PRISM (GE & Hitachi) (Integrális gyorsreaktor)

• NuScale (NuScale Power)

• SMART (KAERI)

• Super Safe Small and Simple (4S) (Toshiba)

• Next Generation Nuclear Plant (NGNP, Next Generation)

Az 5. ábra példa a kompakt megoldásra (a koreai KAERI Intézet által fejlesztett SMART reaktor)

Fenntarthatóság • A mai környezetvédelmi kérdéseket a korábbinál jóval nagyobb súllyal figyelembe vevő helyzetben fontos vitatott téma a nukleáris energetika fenntarthatósága. Itt célszerű a Brundtland-bizottság definíciójából kiindulni, miszerint a fenntarthatóság követelménye az, hogy olyan módon kell kielégíteni a jelen generáció igényeit, amely nem rontja a jövő generáció esélyeit ugyanerre. Az energiatermelésre vonatkoztatva ez két követelményben foglalható össze:

• ne merítsük ki a nyersanyagokat (csak megújuló vagy [áttekinthető léptékkel] „kimeríthetetlen” forrásokat használjunk);

• ne terheljük a bioszférát környezetszennyező hulladékok felhalmozásával.

Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a nukleáris energia termelésének jelen formája nem tartható fenn. Egyrészt, bár ma csak nagyon kis részét használjuk a létező véges uránkészleteknek (a természetes urán 0,7%-át), az ismert gazdaságosan kinyerhető készleteket ilyen felhasználással kétszáz-háromszáz év alatt kimerítjük. Másrészt, a mai (nyitott ciklusú) reaktorokban jelentős mennyiségű magas aktivitású hulladék keletkezik, amit százezer évig el kell különíteni a környezettől.

Ezen hiányosságok mindegyike orvosolható már létező, de még nagy léptékben használatba nem vett technológiák alkalmazásával. A nyersanyag-kimerítést illetően, ha az uránkészletekből nemcsak a 235-ös, hanem a 238-as izotópot is felhasználnánk a szaporítóreaktorok alkalmazásával, akkor a készletek százszor hosszabb ideig, de legalább tízezer évig kitartanának. Az uránnál három-négyszer nagyobb mennyiségben előforduló tórium felhasználásával ez az idő ötvenezer évre tolódna ki. A már meglévő, magas aktivitású, hosszú felezési idejű nukleáris hulladék transzurán részét pedig gyors spektrumú reaktorokban, transzmutációval hasadó magokká lehet alakítani, és ezáltal újrafelhasználni. Ilyen módon elvileg a hosszú felezési idejű hulladék – energiakihasználás mellett – eliminálható. Ami visszamarad, az a viszonylag rövid, emberi léptékkel áttekinthető, a bioszférától ötszáz éves elkülönítést igénylő hasadási termékek, amelyeknek emellett a mennyiségük is kb. 1%-a az eredeti, transzmutáció előttinek.

Ezen program mindkét fent említett céljának megvalósításához (tehát az üzemanyag hosszú ideig rendelkezésre állásához, valamint jelentősen kevesebb mennyiségű és rövidebb idejű hulladék termeléséhez) új technika szükséges: tenyésztőreaktorok és reprocesszálás, tehát zárt üzemanyagciklus. Ezt valósítják meg a IV. generációs reaktorok.

Gen-IV reaktorok

A IV. generációs reaktorok főbb jellemzőit és a korábbi generációs reaktorokhoz való viszonyát, különbségeit mutatja a 4. ábra. Kifejlesztésükre nemzetközi együttműködési fórum alakult, a GIF (Generation IV International Forum, URL1). A GIF kezdeményezés 2001-ben indult, és ma már tizenhárom tagja van: tizenkét ország (Argentína, Brazília, Dél-Afrikai Köztársaság, Koreai Köztársaság, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Kína, Orosz Föderáció, Svájc, USA) és az EU. A GIF célkitűzése olyan nukleárisenergia-kitermelő egységek kifejlesztése, amelyek kielégítik a következő igényeket:

• biztonságos, kompetitív és megbízható energiatermelés;

• szigorú biztonsági követelmények;

• maximálisan gazdaságos üzemanyag-felhasználás és minimális hulladék;

• proliferáció-ellenálló;

• megfelel a közvélemény elvárásainak (társadalmilag elfogadott).

A negyedik generációs reaktorok (egy kivétellel) zárt üzemanyagciklusra törekszenek, ami az urán-plutónium ciklusban gyors neutronspektrumot igényel. Ezek a reaktorok a vízhűtés helyett például olvadt fém (nátrium vagy ólom) hűtőközeget alkalmaznak. A konvencionális, könnyű- vagy nehézvizes technológiától való eltérésnek számos előnye van. A reaktorok magas hőmérsékleten (jobb termikus hatásfokkal), viszont atmoszferikus nyomáson üzemelhetnek. Az olvadt fém nagyobb hőkapacitása és fajsúlya következtében üzemzavari vészleállás esetén a hulladékhő természetes keringetéssel is elszállítható a zónából. Ennek következtében ezek a reaktorok inherensen és passzívan biztonságosak. Ezekben a reaktorokban reprocesszálással és újrafelhasználással eleve kis mennyiségű és rövid felezési idejű hulladék keletkezik; ezen kívül a már meglévő reaktorok nyílt ciklusában keletkező, hosszú felezési idejű és magas aktivitású hulladékot is hasznosítani és ártalmatlanítani tudják.

Tórium használata esetén szaporítás és transzmutáció lehetséges mind termikus, mind gyors neutronspektrummal, ami érdekes újabb lehetőségeket nyit. Nevezetesen, tórium felhasználásával lehet sóolvadékos üzemanyagú reaktorokat építeni (Molten Salt Reactor – MSR). Ezekben a reaktorokban a fluoridalapú, urán- és/vagy tóriumalapú sóoldatok mind az üzemanyag, mind a hőszállító (hűtőanyag) szerepét betöltik. Ebben a konstrukcióban eleve lehetetlen a zónaolvadásos baleset, hiszen a normál üzemmód is olvadt üzemanyaggal történik. Nemcsak zónaolvadás, hanem még a tradicionális reaktorokban lehetséges üzemanyag-sérülés sem fordulhat elő, és nincs szükség fűtőelemrudak és kazetták gyártására sem. A sóoldatból a reaktormérgek (hasadási termékek), valamint a nemesgázok (hélium, xenon) on-line reprocesszálással eltávolíthatók, ugyanakkor a kiégett hasadóanyagot üzem közben is pótolni lehet. Emiatt az üzemelés alatt elhanyagolható mennyiségű tartalékreaktivitás szükséges, ugyanakkor a leállást követő hulladékhő-termelés minimális, amit a sóoldat természetes keringésével könnyű eltávolítani. Így ezek a reaktorok biztonsági szempontból kiemelkednek a többi reaktortípus közül.

A GIF-együttműködés, gondos tanulmányozás után, hat konkrét negyedik generációs konstrukciót választott ki további tanulmányozás és bevetés céljára. Ezek a következők:

• Nátriumhűtésű gyorsreaktor (SFR)

• Ólomhűtésű gyorsreaktor (LFR)

• Gázhűtésű gyorsreaktor (GFR)

• Olvadtsós reaktor (MSR)

• Magas hőmérsékleten működő reaktor (VHTR)

• Szuperkritikus vízzel hűtött reaktor (SCWR)

Ezekből az első öt típust az alábbiakban röviden ismertetjük.

Nátriumhűtésű gyorsreaktor (SFR) (6. ábra)

• Zárt- vagy nyílthurkos típusban építhető

• Moduláris vagy egyedi megoldás

• 40% termikus hatásfok

• Alacsony nyomás

• 150–500 MWe U-PU-aktinida-Zr-üzemanyag, helyszíni feldolgozás

• 500–1500 MWe MOX-fűtőelemmel, központi reprocesszálás

• 550 °C kilépési hőmérséklet

IV. generációs, nátriumhűtésű gyorsreaktor (SFR) építésére a legelőrehaladottabb tervei Franciaországnak vannak. Az Atom- és Alternatív Energia Bizottság (Commissariat à l’énergie atomique et aux énergies alternatives – CEA) kapott megbízást a francia kormánytól egy SFR tervezésére és ipari partnerekkel együtt való konstrukciójára. Az ASTRID nevet kapott reaktor egyelőre a tervezés stádiumában van. A tervek szerint a konstrukció végleges formája 2015-2016-ban rögzítődik, a megépítés 2020-2025 között történik. Ebben a projektben a CEA és a Svéd Tudományos Tanács közti államközi szerződés keretében Svédország is részt vesz.

Ólomhűtésű gyorsreaktor (LFR) (7. ábra)

• Pb- vagy Pb/Bi-hűtőanyag

• Kilépési hőmérséklet: 550–800 °C

• Passzív biztonság: természetes keringés

• Magas fokú proliferációs ellenállás

• 15–30 év zónaélettartam

• Moduláris (50–150–300 MWe) vagy nagy rendszer (1200 MWe)

• Teherkövető képesség

Használható akár elektromosság, akár hidrogén előállításra, vagy magas hőmérsékletet követelő folyamatoknál (sótalanítás, édesvíz)

Gázhűtésű gyorsreaktor (GFR) (8. ábra)

• Kb. 300 MWe, héliummal hűtött, 850 °C kilépő hőmérséklet

• Zárt üzemanyagciklus. Integrált reprocesz-szálás/fűtőelemgyártás közel az erőműhöz.

• Nyílt üzemanyagciklus

Sóolvadékos reaktor (MSR) (9. ábra)

• Olvadt/olvadék üzemanyag: uránfluoridok, nátrium, cirkónium

• Magas kilépő hőmérséklet (700–800 °C)

• Légköri nyomás

• Lehet termikus vagy gyors spektrumú (tórium)

• Nem igényel fűtőelemgyártást

• Nincs fűtőelem-sérülés

• Üzemközbeni reprocesszálás (reaktormérgek eltávolítása, refuelling – kis tartalékreaktivitás)

• Zárt ciklus

Gázhűtésű nagyon magas hőmérsékletű gyorsreaktor (VHTR) (10. ábra)

• Grafitmoderált, héliummal hűtött 1000 °C kilépő hőmérséklet

• 600 MW termikus teljesítmény

• Zóna vagy prizmatikus blokkok, vagy golyók (pebble bed)

• Alkalmas hidrogén előállítására

• U/Pu-üzemanyag

A negyedik generációs reaktorok kihívásai

Műszaki áttörések és újítások szükségesek mindegyik negyedik generációs reaktortípushoz. A legfontosabbak az anyagtudományi kutatások területén találhatók: szükség van új üzemanyagtípusra és új szerkezeti anyagokra, amelyek toleránsak a magas hőmérséklet, valamint az agresszív kémiai környezet elviselésére, egyben ellenállóak a magas kiégéssel kapcsolatos problémákkal szemben, továbbá kompatibilisek a szeparációs és transzmutációs technológiákkal is.

Az Európai Közösség hosszú távú programja

Az aktuális program neve Sustainable Nuclear Energy Technology Platform (SNETP – fenntartható nukleáris energetikai platform). Ennek keretén belül a következő infrastruktúra áll tervezés, illetve felépítés alatt:

Jules Horowitz Reactor (JHR): magas teljesítményű anyagkutató reaktor Cadarache-ban (CEA). Indítás: 2016–2017;

MYRRHA: Mol, Belgium: gyors spektrumú, gyorsítóval hajtott szubkritikus reaktor/neutronforrás;

ASTRID: IV. generációs, nátriumhűtésű gyorsreaktor, Franciaországban fog megépülni. Konstrukció kezdése 2015–2016-ban, indítás 2020 után;

VHTR: a maga nemében első, nagyon magas hőmérsékletű reaktor, többek között hidrogéntermelésre.

Összefoglalás

A nukleáris energetika jövője technikai szempontból nagyon biztató. A vitatott problémákra, amelyek magukban foglalják a biztonság, fenntarthatóság és a proliferáció kérdéseit, a Fukusima-típusú baleseteket is figyelembe véve, van technikai megoldás, még ha további fejlesztésre és megerősítésre is szükség van. Közepesen hosszú idő (húsz–ötven év) távlatában jelen pillanatban nem áll rendelkezésre más, nagy méretekben bevethető technológia. Ezen időtartam alatt a nukleáris energia termelése tűnik az egyetlen reális alternatívának a szén- és gáztüzelésű erőművekkel szemben.

A szerző köszönetét fejezi ki Szabados Lászlónak a kézirat gondozásáért és a cikk szövegének tökéletesítéséért.
 

Kulcsszavak: fenntartható atomenergia, III. és IV. generáció, kis és közepes méretű reaktorok
 

IRODALOM

Marcus, Gail H. (2010): Nuclear Firsts: Milestones on the Road to Nuclear Power Development. American Nuclear Society, La Grange Park, Illinois, USA

U-233 (termikus)

U-235 (termikus)

Pu-239 (termikus)

Pu-239 (gyors)

biztonság (baleset, fűtőanyag-károsodás,
radioaktív szennyezés kibocsátása)

passzív biztonság
core catcher – zónaolvadék-csapda
anyagfejlesztés (magas hőmérséklet, korrózió)

gazdaságosság

magasabb termikus hatásfok,
jobb üzemanyag-felhasználás,
magasabb rendelkezésre állás

üzemanyagtartalékok

magasabb kiégés, MOX-üzemanyag,¹
szaporítóreaktorok

nukleáris hulladék,
kiégett üzemanyag tárolása

jobb konverzió
transzmutáció (GEN-IV)

proliferáció, biztonság

nehezebb diverziós lehetőségek,
nemzetközi együttműködés