A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 KÖNYVSZEMLE

X

Sipos Júlia gondozásában

 

 

A kesergő nimfától a fonóházi dalokig


Csörsz Rumen István új kötete a szerző saját kifejezésével élve az „irodalom aljnövényzet”-ében (9.) kóborol, s onnan „gombászik” (18.), vagyis azokat a „közepesen ismert, könnyen megbúvó, de annál jobban hasznosítható közköltési alkotások”-at (18.) kutatja, amelyek segítségével felrajzolható a 18. század ismert és kevesebbet emlegetett magyar szerzőinek viszonya a ponyván megjelent, illetve sokszor csak kéziratos másolatokban fennmaradt, nagyobbrészt az oralitáshoz kötődő irodalmi szövegekhez.

A könyv egy kétkötetesre tervezett monográfia első kötete (15.), így a benne feltárt anyag virtuális időhatára Csokonai halálának éve (1805), de számtalan pontján előre utal már Petőfi Sándor, Arany János, sőt Mikszáth Kálmán munkásságának releváns vonatkozásaira is (105.).

A kötet három nagyobb egységre bomlik: az első és a harmadik a közköltészet fogalmának alakulásával és a közköltészetről szóló 18–19. századi kritikai reflexiókkal foglalkozik. A középső, egyben legterjedelmesebb fejezet pedig időrendi sorrendben, hét alfejezetben tárgyalja a közköltészet és a „neves”, vagyis a híres (például Pálóczi Horváth Ádám), illetve a névvel rendelkező (például Berei Farkas András) magyar szerzők kölcsönhatását Gyöngyösi Istvántól Csokonai Vitéz Mihályig.

Amellett, hogy az alfejezetek az egyes költői életművek alapos, valamint elképesztő mennyiségű közköltészeti szöveg(variáns) ismeretét tükrözik, Csörsz Rumen István igyekszik tehermentesíteni az olvasót jól megválasztott szövegpéldáival, s megvilágító erejű életrajzi és művelődéstörténeti adalékokkal kontextualizálja a szövegek keletkezéstörténetét. Ilyen szövegpéldákból derül ki, hogy Gvadányi Józsefnek elég jó lehetett a humora, s érzékeny volt olyan etnokulturális adatokra is, mint például a cigányság körében dívó speciális Szent Korona-tisztelet (121.); vagy, hogy hogyan függ össze egy 18. századi utópisztikus neolatin regény és a karvas hegedű kifejezés (134.); esetleg, hogy pontosan miért is tekintette Pálóczi Horváth Ádám költőelődjének Ariónt (218., 222.).

 

 

A könyv lapjain a kisebb és nagyobb nevek egymással interakcióban lévő személyekként jelennek meg (például Kazinczy Izé című epigrammája, amely valószínűleg a mára „méltán elfeledett” Berei Farkas András álnevére reagált, 191.; szövegszerű magyarázat a Csokonai kicsapatását okozó dalocskára, 312.), s a szerző mindig tud 21. századi párhuzamot hozni egy-egy jelenségre (például: mit idéz fel a Sárga rózsa cím az egyes generációkban, 53.). Így Csörsz Rumen Istvánnak sikerül valamit visszaadnia a mára könyv- és kézirattárak mélyére süllyedt, de egykor nagyon is élő irodalomból.

A kötet folyamatosan reflektál nemcsak a korszakot érintő legújabb kutatásokra, de többször javítja, kiegészíti a szerző és Küllős Imola által sajtó alá rendezett Régi Magyar Költők Tára köteteinek adatait (például 90.), sőt egy, még csak kéziratban létező, Szigeti Csaba által írt, s igencsak izgalmasnak ígérkező kötetre is hivatkozik (47.).

Legalább ennyire fontos erénye a kötetnek és szerzőjének, hogy nem akar mindent egyedül megoldani, hanem számos új kutatási ötlete kidolgozására másokat is biztat (például Mátyási József életműve, 164.; Csenkeszfai Poóts András Sénai Lukrétzia című műve és a korabeli cento-technikák, 187.).

Csörsz Rumen István most megjelent kötete nyomdai kivitelezésében is nagy odafigyelésről tanúskodik, szinte mentes a sajtóhibáktól, s mind bibliográfiája, mind részletes névmutatója messzemenőkig olvasóbaráttá teszi a munkát. Egyedül címválasztása rejtélyes egy kicsit, illetve ígér szorosabban vett folklorisztikai vizsgálatot; ám e sorok írója elégedett azzal, hogy mégis inkább az irodalmi szempontok érvényesülnek A kesergő nimfától a fonóházi dalokig… című kötetben. (Csörsz Rumen István: A kesergő nimfától a fonóházi dalokig. Közköltészeti hatások a magyar irodalomban (1700–1800). (Irodalomtudomány és Kritika: Tanulmányok) Budapest: Universitas Kiadó, 2016, 446 p.)

Máté Ágnes

MTA posztdoktori ösztöndíjas,
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont  Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztály